A Magyar Közlönyben 145. számában megjelent lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet szerint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a 2010. január elseje után építési-, illetve használatbavételi engedélyt kapott lakás bekerülési költségére vagy vételárára akkor, ha a négyzetméter ár nem haladja meg a nettó 300 ezer forintot, alacsony energiafogyasztású lakás esetén a 350 ezer forintot. Két gyermek vállalása esetén - a lakás méretétől függően - 800 ezertől és 1,3 millió forintig terjed a támogatás összege. Három gyermek esetén 1,2-2 millió, négy, vagy annál több gyermek vállalása esetén pedig - szintén a mérettől függően - 1,6-2,5 millió forint között lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni.









